A meltdown-ról részletesebben

 

 

Az első és nagyon fontos, amit mindenképpen tudnunk kell szülőként:

A gyerekek szeretnének mindig, minden körülmények között megfelelni a szüleiknek. Nem akarnak rosszul viselkedni, nem akarnak bajba keveredni.

 

Mit nevezünk Meltdown-nak:

Egy olyan állapot, amikor az adott egyén túltelítődik a saját, illetve a környezetből jövő ingerektől. Egy reakció a szenzoros túltelítődésre. A figyelmet nem lehet elterelni, a látott viselkedés nem a figyelemfelhívásra irányul. Ebből az állapotból nem lehet a gyermeket kizökkenteni (sőt, a próbálkozás csak olaj tűzre!), meg kell várni, amíg magától elmúlik. Minden esetben biztosítani kell a biztonságos környezetet, hogy ne tudjon magában vagy esetleg másokban kárt okozni. Általában szükség van egy felnőtt személy segítségére ahhoz, hogy a gyermek újra kontaktusba tudjon lépni a világgal. Idővel a terápia hatására a gyerekek és a szülők megtanulják, hogyan tudják megelőzni a meltdown-okat vagy legalább csökkenteni az erősségüket. Másrészről, mivel a gyermekek megtanulják a saját jelzéseiket, később könnyebben tudnak egyedül is megnyugodni és kijönni ebből a túltelítődött állapotból.

 

Ami kiválthatja a meltdown-t:

  • nehézség az új ingerekkel, új helyzetekkel való megbirkózással
  • nehézség annak elmondásában, hogy mire van, szüksége vagy mi okozza a problémát
  • nehézség a váltásban, még az ismert szituációkhoz való alkalmazkodásban, ha az váratlan
  • kevés alvás vagy fáradság
  • a napi rutin változása


  Fontos:

  1. Tartsuk mindig szem előtt, hogy a meltdown nem egy viselkedési forma, hanem egy reakció.
  2. Próbáljuk megállapítani, hogy mi az, ami kiváltja ezt a helyzetet, hogy legközelebb el tudjuk kerülni.

 

 

A „Harcolj vagy menekülj!” reakció kezelése


Hogyan is néz ki egy ilyen reakció:

Gyermeke válogatja a megjelenési formát, de a szenzoros gyermekeket nevelő szülők nagy része találkozott már a következőkkel:

  • Kiabálás, rugdosás, harapás, esetleg köpködés, mások fellökése (pl. sorban állás közben vagy túlterhelő szituációkban).

  • Elfutnak, kiszaladnak az adott helyről, elbújnak az asztal/szék, vagy bármi alá, ami biztonságot jelent.

  • Számukra biztonságot adó személyhez bújnak, kerülik a szemkontaktust, összegömbölyödnek a földön, széken.

  • Befogják a fülüket vagy szemüket.

  • Sírnak, sikítanak, kiabálnak.

  • Elbújnak a szekrénybe, a paplan alá, stb.

  • Lekapcsolnak a világról, nem kommunikálnak.

  • Hirtelen elalszanak.

 

Mit lehet tenni:

  1. Ez nem viselkedés, hanem egy reakció. Meg kell várni, amíg elmúlik.
  2. Ki kell vinni a gyermeket a szituációból, amely ezt a reakciót okozza.
  3. Érdemes a gyermek számára fontos takarót, plüss állatot, vagy amitől megnyugszik, magunkkal vinni.
  4. Meg kell várni, míg a gyermek magától kijön a helyzetből. De nem szabad egyedül hagyni. Fontos, hogy érezze, nincsen egyedül és senki nem haragszik rá.
  5. Nem lehet beszéddel, magyarázatokkal átsegíteni a gyereket ezen a helyzeten. A beszéd további túltelítődést okozhat.

 

Amikor a meltdown alább hagy...

 

Ha sikerült a szituációból, amely a meltdown-t okozta, kijönni, és mindenki megnyugodott, számítani lehet arra, hogy még órákig is eltarthat, amíg a gyermek visszatér önmagához. Ilyen helyzetben fontos a nyugodt környezet biztosítása, ahol nem éri rengeteg inger a gyereket. Ha ez segít, akkor szépen lassan el lehet kezdeni a mindennapi rutint folytatni, de ezzel még mindig nincsen teljesen megoldva a probléma.

 

A meltdown után

Miután túljutottunk ezen a nehéz helyzeten, realizáljuk, hogy tényelegesen mi is zajlott le. Bizonyos esetekben gyorsan sikerül kikeveredni az ingertúltelítődést okozó szituációból, és ha szerencsénk van, akkor az emberek körülöttünk megértőek, és tudjuk folytatni a tevékenységeinket, ahol befejeztük.

Például: Óvodában a gyermek túltelítődik, meltdown-ja van. Ha kiviszik a helyzetből, és a vele foglalkozó szakemberek megértőek, kivárják, amíg a gyermek túljut ezen a helyzeten, akkor lehet folytatni tovább a napi tevékenységeket.

 

Szülőként sokszor szembesülünk azzal, hogy a körülöttünk lévők nem értik, hogy mi történik a gyermekkel, ezzel megnehezítve azt, hogy megoldjuk a szituációt. Hiszen miközben a gyermekünk éppen egy meltdown-t él át, nem tudjuk elmagyarázni, hogy mi is zajlik.

Ilyenkor rengeteg olyan kérdést tesznek fel, nekünk szülőknek, ami egyáltalán nem könnyíti meg a meltdown elviselését, és amitől gyakran azt érezhetjük, hogy az egész világ ellenünk van, és senki nem érti, hogy a gyerek miért reagál úgy, ahogy.

Ilyen kérdések lehetnek:

„Mégis mi történt ezzel a gyerekkel?

„Hogy lehet így viselkedni? Kérjen azonnal bocsánatot!”

„Így nem viselkedünk, ezért büntetés jár.”

 

A fent említett mondatok után az a helyzet állt elő, hogy mindenki dühös, és senki sem érti, hogy mi is történt valójában. Senki sem érti, hogy min ment keresztül a gyermek az elmúlt percekben az SPD-je miatt.

Ha értenék, akkor szidalom és kiabálás helyett megölelnének, a „bünti sarok” helyett ölbe vennének. Ha értenék, hogy mi is történik valójában, tudnák, hogy az előbb fájdalmai voltak a gyermeknek.

Egy ilyen meltdown után a gyermekre sokszor tehetetlenségből rákiabálnak, ami megalázottságot, szorongást vált ki. Tehát egy nagyon nehéz és bonyolult szituáció alakul ki, ami senkinek sem jó, és amiben a gyermek lelke sérülhet.

Hogyan segítsünk:

Nincs használati utasítás. Ki kell tapasztalni, hogy mi váltja ki a negatív reakciót, és amennyire ez megoldható, el kell kerülni, ha pedig nem sikerül, akkor fel kell készülni, hogy gond adódhat.

Vannak gyerekek, akik pontosan meg tudják fogalmazni, hogy mi is történik egy meltdown előtt. Meg kell hallgatni őket, figyelni, és megpróbálni megérteni, elfogadni, amit mondanak, még ha nagyon extrém és furcsa a magyarázat, mert a gyerekek pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit éreznek. Lehet, hogy nem tudják tökéletesen megfogalmazni, de követni kell őket.

 

A meltdown után fontos, hogy átbeszéljük, mi is történt. Fel kell oldanunk a gyermekünk szorngását, lelkiismeret furdalását. A gyerekek tudják, hogy mi történik velük, pl. összetörtek, összetéptek valamit, vagy éppen megütöttek valakit - csak nem tudják kontrollálni, mert éppen egy reaktív állapotban vannak.

Nagyon fontos, hogy elmondjuk neki, nem haragszunk rá, megértjük, hogy nem tudja kontrollálni a szituációt, amiben volt.

Ezek a meltdown-ok nagyon intenzívek, érzelemmel telítettek, sőt traumatikusak is  tudnak lenni mindenki számára, aki ezt átéli.

Meg kell értenünk, hogy annak ellenére, hogy ezek előfordulnak, mindent meg kell tennünk a prevenció érdekében, mert nem hagyhatjuk, hogy ez kontrollálja az életünket.

Ha tudjuk, mi okozza, mi telíti túl a gyermekünket, mire hogy reagál, tudjuk úgy szervezni az életünket, a családunk életét, hogy mindenki számára elviselhető legyen az együtt töltött idő.

 

Forrás:www.myaspergerschild.com, http://sensoryprocessing.yolasite.com/meltdowns.php, http://asensorylife.com/sensory-meltdowns.html